Cebu

2019.12.29

Puerto Princesaban egy tuk-tukkal kimentem a reptérre és átrepültem Cebuba. A reptéren kétfajta taxi volt, de láttam, hogy van egy buszmegálló néhány méterre a kijárattól. Megkérdeztem, hogy van-e olyan busz, amely a városházához megy, mivel onnan nem messze volt a szállodám. Mondták, hogy olyan nincs, de a reptéri busz elvisz 50 pesoért az SM City Cebu bevásárlóközpontig, ahol átszállhatok egy másik buszra, ami onnan indul. Nagyon modern busz jár azon a vonalon, a budapesti 200E reptéri busznál is jobban néz ki.

A csatlakozásomra csak pár percet kellett várni. Ez a busz csak 25 pesoba került és két megállót kellett utaznom vele a Plaza Independenciaig. A városházától egy saroknyira tett le a busz, közel a kikötőhöz, ahonnan a boholi kompom is indul majd. Az út túloldalán észre is vettem a San Pedro erődöt, amit nyomban fel is kerestem, miután becsekkoltam a szállodába.

Szinte minden látnivaló a szállásomtól néhány perc sétára volt. Visszasétáltam a buszmegállóhoz, megnéztem a Miguel López de Legazpi emlékművet és a mellette felállított városi karácsonyfát, majd jegyet váltottam az erődbe. A háromszög alakú erőd a 17. században épült Miguel López de Legazpi, a Fülöp-szigetek első kormányzójának rendelkezése nyomán. Az eredeti erőd fából készült, de a 17. század elején kő erődöt építettek helyére. A mai épület 1738-ból származik, és az ország legrégibb háromszög alakú erődje.

Az erőd felkeresése után visszasétáltam megnézni a városháza és a Menor del Santo Niño székesegyház között álló kápolnácskában 1521-ben elhelyezett Magellán-keresztet. Egyesek úgy vélik, hogy az eredeti kereszt elpusztult vagy eltűnt Magellán halála után, és a ma látható kereszt ennek csupán egy másolata.

A Santo Niño bazilika 1565-ben készült el, de többször is leégett. A ma látható épületet 1735-ben kezdték építeni és az építkezés négy évig tartott. 1960-ban restaurálták és 1965-ben múzeum is létesült mellette. A 2013-as boholi földrengés erősen megrongálta, de elég hamar sikerült helyreállítani. Több freskóján azonban ma is látni repedéseket.

Szintén a 16. században épült a Cebu Metropolitan Cathedral, a Szent Vitalis plébániatemplom, mely a cebui egyházmegye hivatalos székhelye is. A templom egyike az első Fülöp-szigeteki templomoknak (a Santo Niño-bazilika mellett).

Másnapra az volt a terv, hogy felkeresem a Simala szentélyt Sibongaban, majd onnan tovább utazom és megmászom Cebu legmagasabb pontját, az Osmeña Peaket Dalaguete körzetben. Azonban csak a Simala szentélyig jutottam el. Cebuból modern, légkondis buszok mennek le Délre és bármelyik buszsofőrt meg lehet kérni, hogy tegyen ki a szentély közelében. A buszmegállóban tuk-tuk hadak várják a zarándokokat, hogy felvigyék őket a hegyre, a szentélyhez – ami igen csak népszerű hely – több órát kell sorban állni, hogy Szűz Mária szobra elé jussunk. Én azonban ki akartam próbálni a helyi, ablaktalan (értsd – nincs ablaküvege) buszokat is, így a légkondis busz helyett a hecc kedvéért egy helyi szegényeket szállító buszra szálltam fel. A jegy egyébként nem olcsóbb, mint a légkondis buszokra, vagy csak engem vertek át vele. Körülbelül egy órányit kell buszozni Cebuból a szentélyig. Visszafelé már modern, légkondis busszal utaztam ugyanannyi pénzért.

A kastélyszerű épületet 1998-ban kezdték el építeni Szűz Mária tiszteletére. A vallási intézmény mára Cebu legikonikusabb látnivalóinak egyike. Úgy tűnik, hogy a Puerto Princesa földalatti folyóhoz utazva, vagy a Puerto Princesa – Cebu repülőút során összeszedtem valami makacs vírust, amitől belázasodtam és erős megfázásos tüneteket produkáltam. Erős gyengeség vett rajtam erőt és inkább visszamentem a cebui szállodába, pihenni. Másnap, így betegen áthajóztam Boholra, megnézni a csokihegyeket és a kis koboldmakikat.

Boholról január 2.-án visszatértem Cebuba. Az volt a terv, hogy másnap Malapascua szigetre utazom, de Vándorboyék azt írták, hogy az Ursula tájfun nagyon megrongált mindent, most nem érdemes felkeresni – így lemondtam róla. Volt még egy dolog, amit mindenképpen ki szerettem volna próbálni: a legendás jeepneyt. Szállodámtól egy utcányira volt egy megálló. A recepciós csajtól megkérdeztem, melyikre kell szállnom, hogy a taoista templomhoz menjek. 8 pesoba került az utazás, amit egy motoros taxis 20 pesos fuvardíja egészített ki, aki a jeepney megállótól a cebui Beverly Hills bejáratáig vitt, mivel az elit környékre nem hajthatnak be. Onnan gyalogosan folytattam utamat az 1972-ben épült templomig, amit a Cebun élő jelentős kínai közösség adományaiból építettek és tartanak fenn. A közelben található Phu-Sian buddhista templommal ellentétben bárki látogathatja.

A cebui taoizmus fellegvárának számító templom a tengerszint fölött 110m magasságban található és kerítése a Kínai Nagy Falat idézi. A templomhoz 81 lépcsőfok vezet, amelyek Lao-ce két könyvének 81 fejezetét szimbolizálják. A tao a csillagok útját jelenti az égbolton, de ugyanakkor jelenti a bölcs utat is, amely a célhoz vezet. A taoizmus a kínai gondolkodás, filozófia és vallás meghatározó tényezője. A taoizmus eredetét nem lehet a hagyományos módszerekkel egyértelműen megállapítani. Úgy tartják, hogy a taoizmus tanításait Huangdi, a Sárga császár fektette le i.e. 2696–2598 között.

A taoista templomtól visszasétáltam a főútig, ahonnan egy másik habal-haballal a Sirao Flower Gardenhez mentem. Körülbelül fél óra motorozással érhető el, de nem volt akkora nagy szám, nem biztos, hogy érdemes erre időt pazarolni.

A Sirao Gardentől egy másik turistacsapdát, a Temple of Leah-t kerestem fel, ami 2012-ben Teodorico Soriano Adarna megrendelésére épült 53 évig tartó házasságának emlékére. Második felesége, Leah Albino-Adarna tiszteletére építtette a Parthenon mintájára. Szerintem ez a „nevezetesség” is nyugodtan kihagyható. Egy előnye azért mégis van: kilátópontnak kiváló. Innen jól belátni Cebut és a tengert.

Másnap újból repülőre szálltam, hogy utolsó Fülöp-szigeteki állomásomra, Manilába repüljek.