El Nido

2019.12.22

Coron városból a Phimal gyorskompjával utaztam át El Nidoba. Úgy volt, hogy reggel 8-kor indul a kompom és legkésőbb délre El Nidoban leszek. Azonban a reggeli járatot törölték és jegyemet áttették a 13 órakor indulóra. Így talán kényelmesebb is volt, reggel kialudhattam magam. Ezt a napot úgyis az utazásra szántam. A komp menetrend szerint el is indult és 17 óra körül megérkeztem El Nidoba. Megkerestem szállásomat, ahol öt éjszakát töltöttem. Vándorboy szervezett egy ismerkedő vacsorát a csoportjához újan csatlakozókkal, de a hely, ahova beültek vacsorázni nagyon tele volt, ezért páran kerestünk egy másik éttermet. Vacsora után elbúcsúztam a csoporttól. El Nidoban négy ismert túra van, melyeket A, B, C, és D betűkkel jelölnek. Az volt a tervem, hogy sorra végigjárom mind a négy útvonalat. A Klookon be is fizettem őket. A „D” túra csak katamarános verzióban volt elérhető, de nem bántam.

El Nido a Fülöp-szigetek egyik legismertebb úti célja. Sokkal ismertebb, mint Coron, de ismertségéből adódóan nagyobb a tömeg is. Olyan Siófok-feelingem volt El Nidoban.

Mivel körülbelül 100 méterre laktam a találkaponttól, ahonnan a hajók indulnak, reggel komótosan elsétáltam oda és bejelentkeztem az „A” túrára. Ezen a hajós kiránduláson El Nido legszebb lagúnáihoz hajózhatunk. Hasonlóan Coronhoz, itt is a csomag része a friss halból hajón grillezett ebéd. Aki nem szereti a halat, kérhet csirkéből készült ebédet is.

A hajó indulására várva összefutottam az amerikai párral, akikkel egyik hajókiránduláson Coron közösen béreltünk kajakot. Ők most egy másik hajóval a „C” túrára mentek. Itt is katonás sorrendben indítja a parti őrség a hajókat, mint Coronon. A mi hajónk az elsők között indulhatott. Első megállónk a „Seven Commando Beach” volt, ahol összefutottam Vándorboyékkal. Ők épp indultak, mikor mi kikötöttünk. Megkérdeztük, hogy nem ülhetek át a hajójukba, de a kapitányunk nem engedélyezte. Azt mondta, hogy őt elszámoltatják, ha kevesebb embert visz vissza, mint amennyivel elindult… Így hát Vándorboyék elmentek, én pedig ott maradtam élvezni a fehér homokos tengerpartot, sznorkeleztem is egy picit, majd egy kókuszdió nedűjével hűtöttem le magam a pálmafák árnyékában. Mikor elindultunk, megkérdeztem kapitányunkat, hogy honnan ered a „Seven Commando Beach” elnevezés. Ő úgy tudja, hogy a II. Világháború idején az ár hét katonát sodort ide, akik berendezkedtek a parton, várva, hogy megtalálják őket. Hogy a történet igaz, vagy nem, azt ő sem tudta.

Hogy fokozzuk az élvezeteket, innen a Shimizu-sziget fehér homokos strandjait kerestük fel, hogy megismerjük annak érintetlen természeti szépségét. A partok mellett itt is lehetett sznorkelezni. Itt is láttam egy teknőst, de nem volt nálam a fényképezőgépem, így megörökítetlen maradt…

A „titkos lagúnánál” újból összefutottunk Gáborékkal. Ez a lagúna azért „titkos”, mert egy piciny barlangjukon keresztül lehet bemászni a belső részbe. Nagyon sokan álltak sorban, hogy bejussanak. Nekem nem tűnt túl nagy számnak. A kis helyen legalább 40 ember zsúfolódott össze – talán ez is levont valamit az élvezeti értékéből.

A túránk a „Nagy Lagúnánál” ért véget, ahol egy tajvani sráccal közösen béreltem egy kajakot és bejártuk a lagúnát. Útközben felelevenítettem a régi emlékeket. A srác is a National Chiao Tung Egyetemen tanult, Hsinchuban – ahol én doktorandusz koromban fél évet töltöttem.

A túra után, a szállásomra érve a házinéni mondta, hogy nagy vihar van készülőben. Látta a TV-ben, hogy az ország középső részén nagy pusztításokat végzett és valószínűleg erre tart majd. Esélyes, hogy tájfunná erősödik.

Másnap egy emailre ébredtem, amelyben értesítettek, hogy a mai napra minden programot törölt a parti őrség. Szép napos idő volt, ezért arra gondoltunk, hogy elmegyünk strandolni. Felkerestem Vándorboyékat, akik épp minibuszt akartak bérelni, de nem sikerült. Ki is jött a minibusz, de utolsó pillanatban 10%-kal megemelte a kialkudott árat. Vándorboy azt nem akarta kifizetni, pedig nem volt nagy összeg, főleg olyan sok felé osztva, így a sofőr elment… Gáborék motort akartak bérelni, de közben azokat is elvitték a hoppon maradt turisták. Mivel egy idő után meguntam, hogy semmi sem történik, elbúcsúztam a csapattól.

A városban összefutottam a brazil srácokkal, akikkel Coron szigetén találkoztam és velük mentem el csavarogni. Tuk-tukot béreltünk egész napra és első megállónk a Lio Beach volt, közel El Nidohoz. A beachen megint találkoztam Gáborékkal – addigra nekik is sikerült beszerezni kellő számú motort. Ott azonban elváltak útjaink.

Vízesések voltak a tervünkben, de mikor odaértünk, láttuk, hogy nem nagy durranás, ezért inkább a nap hátralevő részét a Nacpan Beachen töltöttük. Elég pofátlan árak voltak errefelé, egy kókuszdiót 4 USD-ért vesztegettek. Rumos verzióban pedig 6 USD volt. Pont a duplája annak, mint amennyiért a szigeteken be lehetett szerezni – pedig helyi viszonylatban ott is drágának számított. A fagyi sem volt olcsó, 2 USD gömbje… No de Karácsony volt, üsse kő, dőzsöltünk egy kicsit és jól be is kajáltunk. Nagyok voltak a hullámok, szépen sütött a nap, kiélveztük a strandolást, estefelé pedig naplementét fotóztunk.

Másnap sem indultak a programok, de akkor már nem volt olyan szép idő, szemerkélt az eső. Gáborék erre a napra is motorozást terveztek, de én az előző nap tapasztalatai után inkább a séta mellett döntöttem. Este összefutottunk újból egy búcsúvacsorára. A csapat másnap Sabangba ment, a földalatti folyóhoz. Én pedig reménykedtem, hogy elindul a „D” túra, ha a „B” és a „C” nem indult… De másnapra még rosszabb idő lett, akkor ért közelünkbe a tájfun. Szerencsére 300 km-re haladt el, de a széléből nekünk is jutott. Jobb program hiányában a szállásomon olvasgattam és néztem, hogy valósággal ömlik az eső… A négy hajós programból legalább az elsőre el tudtam menni. Rengeteg repülő és kompjáratot töröltek – szerencsém volt, hogy nem ragadtam Coronon.

Másnap reggel egy minibusszal Puerto Princesaba utaztam, ahol a reptér mellett választottam szállást, mivel gépem két nappal később reggel indult Cebuba.